2018. nov 17.

Epic Burger, a Corvin sétány street food Mekkája

írta: Budapest Gastro Tracker
Epic Burger, a Corvin sétány street food Mekkája

Végre eljött a hét utolsó munkanapja és mivel mással ünnepelhetnénk meg egy húzós hetet, ha nem egy „Bűnös Péntekkel”, amikor nem számítanak a kalóriák. Éppen ezért úgy határoztunk, hogy a pénteki ebédidőnket a Corvin sétányon található Epic Burgerben töltjük (és ekkor még nem tudtuk, hogy a délutánunkat pedig egy masszív kajakómával fogjuk).

Dél és az ebédszünetünk közeledtével már egyre izgatottabbak voltunk és csak a hamburgerek és sültkrumplik lebegtek a szemünk előtt, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy nem várjuk meg a déli harangszót és korábban elindulunk a kiszemelt célpontunk felé. Reménykedtünk, hogy ezzel a tettünkkel sikerül majd megelőzni a Corvin-környék hamburgerezni vágyó irodista csoportjait, de mikor elkezdtünk közeledni a hely felé, kissé rémülten konstatáltuk, hogy ma bizony sokan tartanak „Bűnös Pénteket”... vagy csak simán ennyire jó a hely?! Pár kisebb csoport állt az étterem előtt, de mint később kiderült ők már rendeltek, csak nem akarták, hogy a végre idokoltan előkerült kabátok, sapkák, pulóverek átütő olajszagúak legyenek.

 Maga a hely nem egy óriási, de kialakításának köszönhetően jó pár ember elfogyaszthatja itt az eszméletlenül gusztán kinéző hambiját, sőt kellemesebb időben a sétányon is rendelkezésre áll 4-5 asztal a vendégek részére.

 Az Epic Burger esetében nem egy átlagos hamburgerezőről beszélhetünk, hiszen a különböző burgereken túl számos más street food közül választhatunk, legyen szó hot-dogról, tortillákról, quesadilláról, húsos szendvicsekről vagy éppen salátákról. Éppen ezért találtuk ki azt, hogy meglépjük a váratlant és mi is valami különlegesebbet próbálunk ki a hamburgerek helyett. Így esett a választás egy Chicken BLT szendvicsre és egy Csirkés Tortillára, melléjük pedig sült édesburgonyát kértünk.

 Mindkét étel esetében elmondhatjuk, hogy az adag óriási, bőőőven jól laktunk velük és igen, mint már említettem, egy komolyabb délutáni kajakómához is hozzásegített minket.

img_1808.JPG

A csirkés szendvicsben az tetszett a legjobban, hogy egy pirított ciabattába kerül bele a két szelet csirkehús, a tojás, a bacon és a nagyon különleges ízvilágú majonézes szósz. Ilyen ciabattás szendvics egyébként még marhahúsos és pulled porkos változatban is kapható náluk és biztos vagyok benne, hogy azok is isteniek.

img_3005.jpg

A tortillák esetében is többféle töltetű közül választhatunk, a csirkésen kívül itt is marhahúsos és pulled porkos változat között dönthetünk.
Az édesburgonya régóta nagy kedvencünk, ezért is választottuk ezt a sima sültkrumpli helyett és elmondhatjuk, ez egy nagyon jó döntés volt, ISTENI! Mindenképp próbáljátok ki, ha szeretitek az édesburgonyát.

Ejtsünk pár szót azért a hamburgerekről is.  A körülöttünk ülőket figyelve szintén elmondható, hogy a hamburgerek is óriásiak, több embernél is láttuk, hogy nem bírták az egészet megenni. A hamburgerek esetében 2 opció van a rendelésnél: választhatunk a különböző fantázianevekkel ellátott, előre megalkotott hamburgerek közül vagy mi maguk összerakhatjuk a sajátunkat, minden kis részlet tekintetében a saját ízlésünk szerint. Hatalmas pluszpont, hogy kérhetjük szénhidrátcsökkentett és gluténmentes változatban is a hamburgereket.
Mindenképp megemlítendő, hogy minden hónapban felkerül 2-3 specialitás az étlapra, amik csak pár hétig elérhetőek és jellemzően az adott hónap, évszak jellegzetes alapanyagaiból kerülnek összeállításra.  Érdemes ezeket az ajánlatokat is figyelemmel kísérni és kipróbálni őket!

Összességében elmondható, hogy egy nagyon kiadós ebédben volt részünk és még estére se alakult ki nagy éhségérzet bennünk. Ár-érték arányban is teljesen elfogadhatónak mondható a hely, ugyanis a szendvicsért és a tortilláért is 1590 forintot fizettünk, míg az édesburgonya 690 forintba került. Sajnos az ebéd eléggé elhúzódott, több, mint egy órát töltöttünk az Epicben, mert hatalmas volt a sor és a nagy ebéd dömping eléggé leterhelte a konyhát. Szóval, ha éppen rohantok és csak beugranátok egy hamburgerre, akkor nem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb választás. De legalább biztosak lehettek benne, hogy minden frissen, kézzel készül, minőségi alapanyagokból.

Továbbá első randi helyszínnek sem ajanlanánk a helyet, ugyanis az óriási hamburgereket és szendvicseket képtelenség szépen elfogyasztani és nem biztos, hogy a szinte már a könyökünkről csöpögő olaj és a ruhánkon keletkező ketchup folt mély benyomást fog tenni a kiszemeltünkben.

Mi nagyon jóllaktunk és biztosan vissza fogunk még ide térni, de lehet, hogy nem ebédidőben, hogy elkerüljük a nagy sorbaállást!

Epic Burger: Facebook, weblap
Budapest, Corvin sétány 1, 1082

Szólj hozzá

budapest ajánló étterem gasztronómia tortilla hamburger gastro étteremkritika burger epic étteremajánló ebédmenü Budapest streetfood foodguide